Dr. Chen

Akupunktúra, akupresszúra, Yumeiho masszázs….kínaiul hangzik? Nem csodálom! Ezek a módszerek mind Kínából származnak, mint a Dr. Chen Patika atyja, Dr. Chen Zhen. Ő a 80-as évek közepén érkezett Magyarországra, ahol klinikai orvosként azt figyelte meg, hogy a betegek enyhe gyengélkedésre is erős gyógyszereket kapnak. Hazájában ilyen esetekre még gyógynövényeket és táplálékkiegészítőket javasolnak a pácienseknek, hiszen a hagyományos kínai orvoslás nem csak egészséget és betegséget ismer, hanem a köztes állapotot is, amikor a delikvens még „nem beteg, de már nem egészséges”.

Jellemző a holisztikus szemlélet, ami azt jelenti, hogy nem csak az adott betegséget gyógyítják, hanem magát az embert is. Ennek a szemléletnek a meridiánok az alappillérei. Mind a 12 szervünk egy-egy meridiánhoz, azaz energiacsatornához kapcsolódik, az életenergiánk ezeken a pályákon áramlik. A kínai gyógyítás célja a testi-lelki harmónia visszaállítása, ha a Yin és a Yang egyensúlya felborul. Mivel a súlyos betegségek kialakulása megelőzhető egészséges táplálkozással és étrendkiegészítőkkel, Dr. Chen úgy döntött, hogy a hazájában sikerrel alkalmazott gyógynövényeket itthon is bevezeti. A szkepticizmus elkerülése végett olyan innovatív termékeket fejlesztett, amelyek hagyományos alapelvekre épülnek, de tudományosan igazolt összetevőket tartalmaznak. Munkássága számos szakmai elismerést, valamint közel 100 védjegy bejegyzést hozott a Dr. Chen Patikának, ezek közül a legismertebb a "Szűztea” elnevezés.

Nem tudom, Te hogy vagy vele, de mi állandóan fogyókúrázunk, ezért bátran ajánljuk Neked is a Dr.Chen Szűztea Super CLA 60x lágyzselatin kapszula-t, ami diétával és mozgással kiegészítve hatásosan veszi fel a harcot a kilók ellen. A CLA úgynevezett "jó zsír", ami létfontosságú ahhoz, hogy megszabaduljunk a felesleges kilóktól. Sportolóknak, nehéz fizikai munkát végzőknek kifejezetten ajánlott. Kedvenceink közé tartozik még a Dr.Chen Magnézium B6-vitamin+Ginkgo Forte tabletta 30x, hiszen napi 1 tablettával az idegeink kisimulnak, a keringésünk kiegyensúlyozott lesz. Idősebbeknek is ajánlott, mert a ginkgo hozzájárul az agyműködés megfelelő szinten tartásához.

Nyakunkon az ősz, a tél, ráadásul még a COVID is itt időzik, nem árt, ha a légutak és a tüdő teljes kapacitással tudnak dolgozni, ebben segít nekünk a Dr.Chen Tüdő Meridian kapszula 30x az echinacea, nagy bojtorján, gyömbér, csillagánizs, borsmenta erejével.

A Dr. Chen termékek számtalan problémára nyújtanak még megoldást, legyen szó immunerősítésről, stresszoldásról, csontokról, porcokról, bőrről, hajról, körömről, teljesen természetesen.

Kell ennél több?

Rendezés:

Dr.Chen Wu Long Anti-adiposis tea 30x4g

2.150 Ft
Kívánságlistára teszem

Dr.Chen Zöld Búzafű kapszula C-vitaminnal 300 mg 90x

2.990 Ft
Kívánságlistára teszem

Dr.Chen Fahéj forte kapszula gyömbérrel és krómmal 60x

3.250 Ft
Kívánságlistára teszem

Dr.Chen Keleti gomba kapszula kurkumával 60x

3.150 Ft
Kívánságlistára teszem

Dr.Chen Kovaföld Szelén Cink kapszula 60x

3.550 Ft
Kívánságlistára teszem

Dr.Chen L-karnitin 500 + Króm és cink kapszula 60x

3.450 Ft
Kívánságlistára teszem

Dr.Chen Probikum 7 kapszula Multivitaminnal 60x

4.248 Ft
Kívánságlistára teszem

Dr.Chen Szem-komplex luteinnel kapszula 60x

3.890 Ft
Kívánságlistára teszem

Dr.Chen Szív meridián tea 20x2,53g

1.750 Ft
Kívánságlistára teszem

Dr.Chen Gyomor Meridián tea 25x2,5g

1.750 Ft
Kívánságlistára teszem

Dr.Chen Tüdő meridián tea 20x25g

1.750 Ft
Kívánságlistára teszem

Dr.Chen Vese Meridian Tea 20x2,5g

1.750 Ft
Kívánságlistára teszem